Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Ügyvédje szerint november 14-ig meghosszabbították a polgári elhárítás egykori vezetője elleni kényszerintézkedést.
Novemberig előzetes letartóztatásban marad Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója - tudta meg a Magyar Nemzet. A kémügyben először kémkedéssel, majd államellenes bűncselekményben való bűnsegédi részvétellel megvádolt vezetőt eredetileg harminc napra helyezték előzetes letartóztatásba.
Molnár Lajos, Galambos ügyvédje lapnak elmondta: valószínűleg jogerőre emelkedett a Fővárosi Ítélőtábla határozata, mely november 14-ig hosszabbítja meg a Galambos elleni kényszerintézkedést. Ez Molnár szerint jelenti, hogy a tábla elutasította a fellebbezést, hiszen kedden értesítették, hogy szerdán megtekintheti a határozatot és annak indoklását.